Sunday, 24/9/2017 | 2:04 UTC+2

Az árfolyam és az export szoros kapcsolata

Post by relatedRelated post

Az árfolyam és az export szoros kapcsolata

Az elmúlt időszakban előfordultak nagyobb kilengések több árfolyam esetében is. 2014. nyara óta 10 százalékkal értékelődött fel a dollár árfolyam, az euró árfolyam pedig ugyanennyit vesztett az erejéből, a jen pedig gyengült 30 százalékkal. Egyaránt nagy mozgásban volt az indiai, kínai és brazil pénznem árfolyam is. A Nemzetközi Valutaalap annak szentelte egyik fejezetét a Világgazdasági Kilátásokról című kiadványában, hogy a kereskedelmi forgalom és az árfolyam szoros kapcsolata hogyan fog alakulni. Egyértelmű igen a válasza a pénzügyi intézményben dolgozó szakembereknek. Egyetértés viszont egyelőre nincs a közgazdászok köreiben.

arfolyam-export

A Nobel-díjjal rendelkező Paul Krugman véleménye szerint az árfolyam és az export kapcsolata erős, de sokan Japán adataiból szeretnének kiindulni és amellett érvelni, hogy egyre lazább a kettő között az összefüggés. A Nemzetközi Valutaalap a fejlődő és fejlett országoknál vizsgálta meg a folyamatokat, az elmúlt néhány évtizedre visszamenőleg, az eredmény pedig az lett, hogy amennyiben 10 százalékkal gyengül a reál effektív árfolyam, akkor a GDP 1,5 százalékával nőhet a nettó export. Természetesen nagy eltérések ezen a téren is megfigyelhetők, ha országról országra nézik az értékeket, az átlagtól sokan eltérnek. Japán például a kivételek táborát erősíti. Az árfolyam és az export kapcsolatát némileg tényleg gyengíthette a globális értékláncok megjelenése, főleg Thaiföldön, Mexikóban, Magyarországon és Romániában. Ezeknél az országoknál ugyanis rendkívül magas a külföldön előállított hozzáadott érték az exportban. Ahogyan a GDP-ben az import és az export részaránya emelkedik, a gyengébb kapcsolat a behozatalra és kivitelre is erősebb hatást mutat az árfolyam esetében, mint régebben. A világkereskedelem viszont hagyományos kereskedelem zömében, ezért továbbra is érvényes az alapösszefüggés. Az exportáló országok erőviszonyait könnyen átrendezhetik az árfolyam változásai. A dollárral és az Egyesült Államokkal együtt mozgó valutával rendelkező országok esetében a nettó export már Japánba és az eurózónába tolódott át, valamint a jenhez és euróhoz köthető gazdaságokba.

About